Az MNKFSZ-rőlFotókKapcsolat
  Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség
 
Keresés




Magyarul  In English

A MAGYAR NŐI KARRIERFEJLESZTÉSI SZÖVETSÉG

Az Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség ( MNKSZ) alapítói arra a felismerésre jutottak, hogy a női érdekvédelem területén szükség mutatkozik egy olyan társadalmi szervezet létrehozására, amely összehangolja a nők és a női érdekvédelmi szervezetek közös érdekeit, közös vélemény kialakításában tevékeny szerepet kíván vállalni, és támogatja a női érdekérvényesítés határozottabb kibontakozását valamint különös figyelmet fordít a stratégiai ágazatokban dolgozó nők esélyegyenlőségének támogatására, az ENSZ és az Európai Unió e tárgykörben alkotott irányelveinek és ajánlásainak, az Európai Foglalkoztatási Stratégia, széleskörű megismertetése és következetes alkalmazásukra való felhívások révén.

 

Fenitek alapján az MNKSZ célja a nők esélyegyenlőségének javítása a karrierfejlesztésben, vezetői pozíciók elérésében az európai uniós elvárások közvetítése és megvalósulásának elősegítése útján.

Amennyiben a nők karrierlehetősége korlátozott, az MNKSZ célja őket információval, tanácsadással, képzéssel és egyéb eszközökkel segíteni előmeneteli esélyeik javítása érdekében úgy, hogy tudásukkal és értékeikkel hozzájárulhassanak az egyén-, a szervezet- és a társadalom sikeres működéséhez.

Mivel a nők életében nagyobb szerepet kap a család és a munkahelyi kötelezettség harmonizálása, az MNKSZ szerint kiemelt fontosságú az, hogy a különböző körülmények között élő-, különböző életkorú- és társadalmi helyzetekben lévő nők rendelkezésére szükség és igény esetén mindenkor biztosított legyen megfelelő információ ahhoz, hogy tehetségüknek megfelelően dönthessenek a karrierjük kérdésében.

Az MNKSZ célja párbeszéd elősegítése a jogalkotás-, a kormányzat-, a civil-, az üzleti- és tudományos szféra és az MNKSZ tevékenysége által érintettek között. Tevékenysége során igyekszik átvenni mindazon külföldi jó példákat, amelyeket meghonosításra érdemesnek, Magyarország történelmi és kulturális kereteibe adaptálásra alkalmasnak ítél. Célul tűzi ki továbbá az MNKSZ, hogy a magyar példákat megismertesse a világgal, az Európai Unióval és az ENSZ-szel kialakított kapcsolatrendszerén keresztül.

 

Misszió: A nők esélyegyenlőségének javítása a karrierfejlesztésben és vezetői pozíciók elérésében, valamint az ENSZ és az európai uniós elvárások közvetítése és megvalósulásuk elősegítése útján.

 

Az MNKSZ céljai a magyar nemzet fejlesztésére vonatkozó tervek, az esélyegyenlőség megvalósulását célzó hazai jogszabályok és az EU vonatkozó direktívái, az ENSZ és az Európai Foglalkoztatási Stratégia szellemében.

 

Fenti célkitűzései alapján kitűzött feladatainak megvalósítása érdekében az MNKSZ - tagjainak közreműködésével az alábbi feladatok megvalósítását vállalja úgy, hogy közhasznú szolgáltatásaiból nem csak tagjai számára biztosít részesedést:
  • Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés (a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény 26.§ c.) bekezdés 4. pontja szerint)
  • A munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és a kapcsolódó szolgáltatások (a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény 26.§ c.) bekezdés 18. pontja szerint)
  • Az euroatlanti integráció elősegítése (a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény 26.§ c.) bekezdés 19. pontja szerint)

Feladataink

Közhasznú célkitűzések mentén kitűzött feladatainak megvalósítása érdekében a
Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség vállalja, hogy tagjainak önkéntes és
térítésmentes közreműködésével az alábbi feladatokat látja el:

    * Állásfoglalások megfogalmazása és közzététele esélyegyenlőségi
      kérdésekben.

    * Esélyegyenlőségi stratégiák és programok készítése.

    * Esélyegyenlőségi tréningek szervezése.

    * Képzés és tanácsadás személyügyi vezetők részére a női munkaerő
      képesseinek fejlesztése érdekében, hogy a humánerőforrás stratégiák-
      ban érvényesüljenek az esélyegyenlőséggel kapcsolatos követelmények
      mind az üzleti, a non-profit és a közszférában, valamint a rendészeti és
      biztonsági valamint a honvédelemi területen.

    * Képzés és tanácsadás önkormányzatoknál, hatóságoknál és civilszerve-
      zeteknél dolgozó nők számára hatékonyabb érdekérvényesítési képes-
      ségek fejlesztése céljából.

    * Konferenciák és tréningek szervezése.

    * Képzési anyagok és könyvek kiadása.

    * Magyar és nemzetközi trénerek és konferencia-előadók adatbázisának 
       működtetése.

    * A 40 év feletti nők, valamint a munkaerőpiacra visszatérő anyák
      foglalkoztatásának elősegítése.

    * A távmunka lehetőségek elősegítése nők részére.

    * Az etnikai kisebbségekhez tartozó és migráns nők munkaerőpiacra való
      bekapcsolódásának elősegítése a munkaerő piacon tapasztalható
      hátrányos megkülönböztetés leküzdése érdekében.

    * A fogyatékkal élő nők munkaerőpiacra való bekapcsolódásának 
      elősegítése a munkaerő piacon tapasztalható hátrányos
      megkülönböztetés leküzdése érdekében.

    * Nemzetközi kapcsolatrendszer fenntartása és fejlesztése az euro-atlanti
      integráció elősegítése érdekében.

    * Internetes kapcsolati háttér működtetése és fejlesztése.

    * Pályaválasztási, álláskeresési és karrierfejlesztési tanácsadás és
      állásközvetítés.

    * Esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódó PR és HR stratégia
       kialakítása.

    * Kulturális és sport programok szervezése.

    * Pályázatok kiírása és díjak alapítása.

    * Területi, szakmai-, partnerkapcsolati-, EU és ENSZ szekciók létrehozása
       az MNKSZ feladatinak célorientált ellátása érdekében.




Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség © 2008      Honlapkészítés: www.webdesignstudio.hu
 
Az MNKSZ honlapjainak fejlesztését és karbantartását a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja